Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Miért is látogatnak Bennünket az UFO-k?

Sok homályos gondolat kering a földönkívüliekkel kapcsolatban, ezért szeretném, ugorjunk fejest a témába. Vannak vagy nincsenek? Bár a civilizációnk első látszatra sosem lépett kapcsolatba Földön kívülről érkező technológiákkal, bolygónkat régebb óta látogatják és lakják ezek a lények, mint azt logikusnak tartanánk a "történelem"-tudásunk alapján. Ennek meg vannak az okai, lentebb olvashatod. A háttérhatalomnak feltett célja és eszköze, hogy megfosszanak minket ezektől az ismeretekről. Az iskolákban, az egyházakban, és a médiában egyaránt nevetség tárgyát képzi ez a témakör. Ajánlom figyelmetekbe az Ősi Idegenek (Ancient Aliens) című sorozatot. Olyan építményeket, szobrokat, festményeket mutatnak be, amiket még nem láttatok. Létezésük tény, és nem fikció. Hogy erről ki és mit gondol, csak a tájékozottságának függvénye. A tárgyi bizonyítékok, a személyes tapasztalatok, az eltitkolt dokumentumok mind megerősítik ezt.
Megszámlálhatatlan féle létforma színesíti az Univerzumot. Mindről én sem tudok, tehát azokat részletezem, akik a mi Galaxisunkban (is) tartózkodnak. Történelem: Még mielőtt a Földön élet lett volna, de még mielőtt a fizikai síkon élet lett volna, a Szellem két részre szakadt. Fény és Sötétség. Ez hordozza magában a Csillagok és a Feketelyukak mibenlétét. A Szellem tovább osztódott, és képes ezt tenni eddig a pillanatig és tovább. A nem-fizikai sík (Okok) manifesztelódása az anyagban (Okozatok)egyértelművé teszi, hogy vannak fényes és vannak sötét lények, ez mindenkinek a lelkéből fakad. Ez a két oldal évmilliók óta harcol egymással, minden síkon, beleértve a mi Naprendszerünket is. A sötétek már elpusztították a Vénusz és a Mars gyönyörű felszíni világát. Jelzem, a Föld mellett éppen valóságos háború zajlik, de a Fény győzelme elkerülhetetlen. Ez a Teremtő döntése. Megjegyzésként, az Illuminati, a Bilderberg-csoport, a Rockefeller-csoport, a Triletáris Tanács, az egész Cabal, ami oly rég és fájón szorongatja a golyóinkat, cickóinkat, az egész a sötét lények irányítása alatt áll. Amint a Fény győzelmet arat, pozitív változások fognak zúdulni a Földre (Gaia-ra), mert végleg el lesznek távolítva bolygónkról. Egy rövid ismertető: Fénylények
Ők a mi Testvéreink. Éppen értünk küzdenek. Gyakorlatilag úgy néznek ki, mint mi, csak jellegzetes fejformájukról könnyen felismerhetők. Nagyon letisztult, szeretetet sugárzó a tekintetük, néhányuknak nyújtott a füle vagy a koponyája. Származhatnak a Plejádokról, a Szíriuszról, az Orionról. Az űrhajóikat narancsos, kékes vagy fehér fényként látjuk, ha nem láthatatlan vagy egyszerűen fémes. Tudást hoznak nekünk, és azon dolgoznak, hogy Gaia felszínén ismét harmónia, béke, bőség és szeretet uralkodjon. Ne lepődjetek meg, ha hamarosan felbukkannak nyilvánosan, mert fel fognak. Nem kell félni tőlük, ők a Fény hírnökei, segíteni fognak nekünk globálisan. Sötét lények
Ők az alacsony frekvenciájú rezgésekből táplálkoznak (gyűlölet, harag, vérontás, gyász stb.), ezért vették kezükbe az irányítást a Földön, ezért tesznek minket tönkre szánt szándékkal, ezért a sok háború, a kilakoltatások, a negatív hírek a tömegcsatornákon és sorolhatnám. Na, ők már nem úgy néznek ki, mint mi. Bár képesek elvegyülni köztünk, de azt az előrehaladott technológiájuknak köszönhetik. Ők a különböző Reptilek, mint a Reptoidok, aztán az Annunakik és a Szürkék. Testfelépítésben hasonlítanak az emberre: egy fej, egy pár szem, egy száj, törzs, fönt két kéz és lent két láb. A Reptilek gyíkok. Zöldek, durva a bőrük, függőleges a pupillájuk. Többek között II. Erzsébet királynő is ilyen. Nézzétek meg nyugodtan a szemeit. Az Annunakik már jobban hasonlítanak az ember megjelenésére, leszámítva, hogy bő 2 méter magasak, kopaszok, vékonyak, hatalmas a koponyájuk és az arcukról ijesztő tudás árad. A Szürkék a jellegzetes, alacsony, gyenge, nagyfejű, hatalmas fekete szemű kis lények, akik embereket és állatokat rabolnak, hogy kísérletezzenek rajtuk. Hajóik sötétek, csak a lámpáik fényét lehet könnyen észrevenni. Ne kutassuk a társaságukat, ők gonoszak, nincs bennük semmilyen pozitív tulajdonság. A cikk a teljesség igénye nélkül íródott. Azt szeretném, ha megszűnnének a kérdések a létezésükkel kapcsolatban. Titkolja az amerikai -, az orosz - és az összes többi kormány, a Vatikán és az egész kontroll-rendszer. Rengeteg videó és írás foglalkozik ezzel a neten, legyetek szívesek terjeszteni a facebookon is. Gabonakörök, felvételek, régi festmények, ősi épületek, mondák, írások, csontvázak, kutatások, kiszivárogtatott dokumentumok stb. Beszélgessetek a témáról minél több emberrel, fontos, hogy kritikus tömeget meghaladó információ terjedjen el róluk a tömeges landolásokat megelőzően. Mert miért ne történhetne meg pár hónapon vagy éven belül? Eddig is itt voltak, csak egy időre kerülik a feltűnést, amíg zajlik egy program. Ne évszázadokban gondolkodjatok, a történelmünk hamisított. Támaszkodjatok az intuíciótokra, mit tartotok igaznak és mit nem.